Miért nélkülözhetetlen az egészség, a siker és a boldogság szempontjából a csend?
Egyre többet hallani a jelentőségéről, mégis olyan sok ember életében ritkaságnak számít.
A munkahelyek nyitott irodáiban telefonok csörögnek, a munka után rohanás a gyerekkel, ami folytatódik az otthoni teendőkkel, hétvégén pedig, buli hegyek, és üvöltő zene mindenhol.
Még a saját otthonodban sem nélkülözöd a zajt, a háttérben a TV megy, számítógép bekapcsolva, a telefonon pedig megy a messenger chat. Mikor töltöttél utoljára néhány percet, néhány órát csendben, teljes csendben- egyedül, mindenféle tevékenységet, és háttérzajt kiküszöbölve? Talán nyaraláskor.
Legtöbben kerülik a csendet még a szabadidejükben is. Nehezen viselik el a csendet, nem bírják. Pedig sok szempontból lenne fontos. Miért? Tudj meg többet a folytatásban.
„A legnagyobb történések nem életünk leghangosabb, hanem annak legcsöndesebb órái.”
Friedrich_Nietzsche Tweet
Az elviselhetetlen csend – Miért szokatlan az embereknek a csend
Régebben abszolút normális volt, hogy az éjszaka pihenéssel telik, és csak néha zavarta meg egy vihar vagy néhány üzekedő macska az éjszaka csendjét, sőt a nap közbeni pihenés sem volt szokatlan. Manapság pont a fordítottja történik. A legtöbb ember állandó zajban él. Stresszesen hangzik ugye?
Egyre többen szenvednek tőle, de nem veszik észre. Megszokták a zajt és az állandó tudatalatti stresszt. Ezért van az, hogy sokan már nem bírják a csendet. Mondhatnánk úgyis, hogy szándékosan kerüli. Vajon miért?
A magyarázat talán túl egyszerűen hangzik ….a folyamatos zaj elvonja a figyelmet. A iskolába menet nyakadba beszélnek a gyerekek, mit kell nekik elintézned, milyen programokra akarnak menni, alighogy kitetted őket, már visszahívod azokat, akik hívtak reggel óta, közben szól a rádió, munkahelyeden minden mozog, beszél és kattog, mire hazaérsz tele a fejed a gyerekekkel, a storykkal, és befejezésül jön a TV. Hol van az ember ebben a nyüzsgésben? Mi lenne, ha csend lenne, csak egy rövid időre?
Sokan rájönnének nem boldogok az életükben, hogy elfelejtették álmaikat, vágyaikat, félretették csupán az alapvető szükségleteik miatt és ráébrednének, hogy teljesen elvesztek a mindennapokban.
A folyamatos zaj eltünteti az önmagával töltött időt. Nem kell foglalkozni a problémákkal, félelmekkel, saját magával. Hogy ez hosszú távon beteggé tesz és egy napon késő lesz megélni a felismerést?
Az egészséges, teljes és boldog élethez vezető úton, hosszú távon a csend útján juthatunk el.
Munkahelyi zajszint- mint a szomszéd fűnyírója vasárnap
Amikor állandó zajban él a test, folyamatosan termeli a stressz hormonjait. Mindig éber, és nem pihen a test, és az agy. Aki nyitott irodában dolgozik azok zaj terhelése majd egyenértékű egy szomszéd vasárnapi fűnyírásával. (Ott viszont tudjuk az okát a zajnak)
Az állandó zaj tartós stresszhez vezet, annak negatív következményeivel együtt.
Mik is lehetnek ezek?
- Csökken a kreativitás
- Csökken a koncentráló képesség
- Több hibát ejthetünk munkánk során
- Egészség romlás
- Alvás zavar stb.
A folyamatos zajterhelés vezet rövid –hosszú távon a negatív mentális és fizikai állapotokhoz. Néhány egészségügyi kihívás a stressz okaira vezethető vissza, mint pl. szívroham, stroke, migrén, emésztési panaszok, derék és hátfájás, depresszió….
Miért fontos a csend?
A nyugodt és kiegyensúlyozott élet ma már ritka árucikké vált. A csend az agy karácsonya, és a test ünnepe. Csak rendszeres szünetekkel, kikapcsolódással tölthetőek fel a test és a szellem forrásai. A csendnek az élet szerves részévé kéne válnia, nem pedig csak egy –egy ünnep alkalmával.
A csend pozitív hatással van az agyra
Akkor fogod élvezni a csend pozitív hatásait, ha rendszeressé teszed a mindennapi gyakorlatban. A WHO 2011. évi tanulmánya szerint a zajszennyezés az egyik legnagyobb veszélyforrás a modernkori társadalom számára. Szó szerint a mai kor pestiseként említik. A csend, a teljes kikapcsolódás pozitívan hat az agyra ez által a mentális és a fizikai egészségi állapotra.
- #1 A csend csökkenti a stressz hormon mennyiségét a szervezetben. A rendszeresen alkalmazott „csendben lenni” hatás segíti a szervezet önregeneráló képességét. Ellenkező esetben a stressz fokozódik és felléphetnek a kiégés tünetei
- #2 A csend alkalmazása elősegíti a fizikai egészség szinten tartását. A stressz egészséget károsító mellékhatásaitól megtisztul a szervezet és megelőzheti a fizikai egészség romlást, megmentheti az életét. Ez növeli a jó közérzeti állapotot, csökkenti a stresszel kapcsolatos tüneteket, mit például emésztési zavarok, alvászavar, hátfájás, fejfájás és egyéb tünetek.
- #3 A csend lehetővé teszi az önreflexiót. A testi egészségen túl a mentális állapot harmonikus működésében is jelentős szerepe van. Nyugodt és csendben töltött idő segít feldolgozni a mindennapok problémáit, kiutat és megoldást találni a megoldandó helyzetekre. Alkalmat ad arra, hogy a céljainkkal, álmainkkal foglalkozzunk. A csend lehetővé teszi, hogy megtudja, mit akar, és mit kell változtatnia jelenlegi élethelyzetében. A folyamatot kiegészíti a jóga és a meditáció alkalmazása, melyek nem véletlenül örvendenek egyre nagyobb népszerűségnek.Az Orylium használata pedig kifejezetten jót tesz a mentális állapot karban tartásában
- #4 A csend segíti a megértést. Képzelj el egy agyat, ami olyan, mint virágcserép. Minden növénynek vízre van szüksége. Ha azonban egyszerre sok vizet öntesz a cserépbe a víz kifolyik. Meg kell várni míg, felszívja a vizet, és akkor a növény is teljes pompájában fog mutatkozni. A naponta kapott információk terhelik az agyat és egy idő után fellépnek a zavaró mellékhatások. Idő kell ahhoz, hogy az információkat az agy feldolgozza. Pihenés nélkül az erőforrások hamar kimerülhetnek. „A csend az agyad kertésze”
- #5 A csend növeli, a koncentráció készséget Friss aggyal könnyebben tud, fókuszban maradni könnyebben koncentrálhat. A friss agy könnyebben tudja kikapcsolni a környezeti zajokat és tud fókuszálni a saját feladatokra. Ez a hatékonyságot is növeli, ami pedig a teljesítménnyel van összhangban továbbá a sikerélményt is hatékonyabban előidézheti. Ezen a területen kifejezetten ajánlott a szellemi tevékenységet végzőknek az Orylium használata
- #6 A csend miatt az agy „növekszik”, mivel egyre több terület válik szabaddá. A csendben töltött idő a már előbb említett folyamatok során kiüríti az agyból a felesleges gondolatokat, ugyan úgy, mint a számítógép karbantartása során.
- #7 A csend kreatívvá tesz Újratöltötte erőforrásait kitisztultak az agy területei, ezáltal könnyebben kapcsolódik új gondolatokhoz-ötletekhez. Alkalmassá válik, hogy team munkában is aktívan vegyen részt és kreatívabban működjön közre. Érdemes odafigyelni az agy csökkenő kreativitására, tompulására. Ha már csak a szabályozott feladatok elvégzésére alkalmas, akkor itt az ideje egy félóra kikapcsolódásnak csendben egyedül.
A csend alkalmazása életünkben egy sokkal hatékonyabb működést, egészségesebb gondolatokat, több örömöt és boldogságot fog hozni a mindennapjainkban.
Neked hogy sikerül lelazulnod, kikapcsolnod a mindennapokban? Hogyan törlöd a felesleges adatokat az agyadból?
Előre is köszönjük hogy megosztod az információkat az ismerőseiddel, barátaiddal és irigyeiddel!
Az információknak még nincs vége kövess minket az üzleti Facebook oldalunkon, Youtube csatornánkon, vagy az Instán
Keress bennünket bizalommal, nincs mit veszítened! Kapcsolat Most!
Barátsággal
Éva és Karesz