Tudnivalók a koronavírus-járványról (COVID-19)

MIT TEHETÜNK A MOSTANI JÁRVÁNYHELYZETBEN? HOGYAN KERÜLHETJÜK EL A MEGFERTŐZŐDÉST?

Vásároljunk a család számára legalább 90-120 napra ásványvizet és tartalék élelmiszereket, konzerveket, fagyasztott és tartós élelmiszert, lehetőleg online.

Mossunk gyakran és alaposan kezet! Figyeljünk arra, hogy ne csak a szokásos esetekben: hazaérkezés, étkezés előtt, vécéhasználat stb. után tegyük! Jó megszokni a vécéhasználat előtti, közösségi terek látogatása előtti/utáni és az időbeli rendszerességhez (például fél-egy óránként), nem pedig akcióhoz kötött kéztisztítást.

Figyelem: nincs mindenhol vízcsap, a metrón, villamoson, de a megállókban sem jellemző. Jó, ha hordunk magunknál valamilyen permetezhető folyadékot! Rendszeresen szórjuk a folyadékot a kezünkre, dörzsöljük össze, papírzsepkendővel töröljük át, a zsebkendőt feltétlenül dobjuk ki! A sokszori kézmosás száríthatja a bőrt, ne feledkezzünk meg a rendszeresen tisztított felület gondozásáról!

Kerüljük a szemünk, orrunk és szánk érintését, ha a kezünk nem tiszta! Viseljünk olyan szemüveget nyilvános helyen, ami megvéd a levegőből átszűrődő részecskéktől.

Maradéktalanul be kell tartani a tüsszentés szokásos etikettjét – zsebkendőbe tüsszentsünk vagy köhögjünk! Kerüljük a tömeget, és egymás érintését: nem most van az ideje a kézfogásnak, a puszinak!

A tényleges járványhelyzet kialakulásakor, de már az előtt is biztonsági célból használjunk bármilyen, de ha lehet, speciális, többrétegű légszűrős arcmaszkot, ha még be tudunk szerezni valahonnan!

Fertőtlenítsük gyakran azokat a felületeket, amelyet sokan megérintenek, vagy ami mások arcának a közelébe kerül. (Pl. munkahelyen az ügyfelek fogadásához használt asztal lapja vagy a kasszánál az elválasztó plexifal.)Minél hamarabb szerezzük be a fertőtlenítésre alkalmas eszközöket, mert feltehetően azokból is hiánycikk lesz.

A tényleges járványhelyzet kialakulásakor, de akár már előtte is, egy darabig ne látogassunk közösségi eseményeket, és ha lehet, kerüljük a tömegközlekedést! Nem tudhatjuk, ki a vírushordozó, hiszen ők sem tudják ezt magukról.

Kerüljük beteg személyek közvetlen környezetét!

Maradjunk otthon, ha a betegségnek a legkisebb kockázata is megjelenik, gondoljunk felelősen embertársainkra!

Ha láz, köhögés vagy nehéz légzés ütné fel a fejét, mindenképpen azonnal forduljunk orvoshoz, és kövessük az adott térségre kihirdetett protokollt.

Kerüljük a nyers ételeket vagy az állati szervek fogyasztását és a piacokat, ahol élő állatok vannak! Kerüljük az állati ürüléket, fokozottan ügyeljünk kutyánkra, és arra, hogy mit hoz a lakótérbe vagy közvetlen környezetünkbe! Ellenőrizzük a cipőink tisztaságát is az otthonunkba való belépéskor!

Kerüljük az olyan országokat, ahol a vírus komoly terjedéséről számolnak be és az olyan személyeket, akik az elmúlt időszakban gyakran utaztak külföldre!

MENNYIRE VESZÉLYES A COVID-19 JÁRVÁNY?

Ha az alapvető jellegzetességeket nézzük, komoly veszélypotenciál van benne. Problémás a betegség hosszú lappangási ideje. Olyan szervrendszereket támad meg (mindenekelőtt a tüdőt), ami könnyen életveszélyessé teheti a megbetegedést. Az igen hosszú, akár két hetet meghaladó lappangási idő miatt bárki úgy tudja hordozni a vírust, hogy észre sem veszi, tünetmentes marad. Van olyan is, aki úgy hordoz és fertőz, hogy esetleg maga nem betegszik meg, vagy olyan gyenge tüneteket produkál, hogy nem tartja fontosnak, vagy nem tudja beazonosítani a bajt.

Nem igaz az, hogy az elhalálozási adatok hasonlóak az influenzaéhoz. A COVID-19 fertőzési rátája az eddigi adatokból számolva jóval kettő felett van, és ezzel kétszerese az influenza adatának. A fertőzési ráta az a nagyon fontos jellemző, amely megmutatja, hogy egy nem immunis közösségben, speciális intézkedések nélkül egy fertőzött hány további fertőzöttet generál. A halálozási ráta pedig 25x akkora, mint az influenzáé: a COVID-19 vírusfertőzés 1000 emberből 25-öt öl meg, az influenza pedig 1-et.

Járványügyi szempontból az egészségügyben dolgozó szakemberek számára a koronavírus komoly kihívást jelent. Az óvintézkedésekkel eddig legfeljebb csak a vírus terjedésének lassítását tudták elérni, és a vírus már így is több embert érintett, mint számos más járvány az elmúlt évtizedekben.

A fertőzöttek kb. 20%-ánál komoly orvosi, akár életmentő beavatkozásokra van szükség, azaz a viszonylag magas, 3-6% körüli halálozási arány is kemény munka eredménye. Ez csak addig tartható, amíg az adott ország egészségügye bírja kapacitással. Márpedig az egészségügy a legtöbb országban alapjáraton, új járvány nélkül is eléggé túlterhelt.

Ezért nekünk is mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ne járuljunk hozzá a járvány továbbterjedéséhez: rendszeresen mossunk kezet, betegen viseljünk szájmaszkot, kerüljük a zsúfolt helyeket és lehetőleg maradjunk otthon.

A legnagyobb veszélyben mindig a legyengült vagy még ki nem alakult immunrendszerű egyedek vannak, és azok, akik valamilyen betegségben, nehezen kezelhető állapotban szenvednek. De ez csak statisztika, arra mutat rá, hogy mely egyedeknek milyen eséllyel kell számolniuk. Biztonságban senki sincsen, hanem esetleg kisebb eséllyel kerül nagy bajba.

A halálozás/súlyos betegség és az életkor koordináta-rendszerében a járványok jórészt U alakú görbét produkálnak, azonban ez átlag, amihez képest a valós adatok többé-kevésbé szórnak. Vannak történelmi példák arra is, hogy éppen az immunrendszer túlműködése okozott milliónyi halálesetet, W alakú görbével, ahol éppen a legerősebbnek vélt immunrendszerű népesség sérült leginkább.

Azaz a teljes lakosság érdeke az, hogy közösen mind a megelőzésre koncentráljunk.

Felelősségvállalás és tudatos cselekvés vezethet a megoldáshoz.

Az emberi immunrendszer csodákra képes, ha jól működik, és főképp, ha nem teljesen ismeretlen a kórokozó számára. Viszont elég egy kis betegség, tartós kialvatlanság, táplálékhiány vagy tartós stressz ahhoz, hogy csökkenjen a hatékonysága. Ezért járványidőszakban – is – „immuntudatos” életet kéne élnünk, hogy támogassuk a szervezetünket. Kerüljünk mindent, ami legyengíti a szervezetet.

Ne ilyenkor menjünk teljesítménytúrára, ne ilyenkor léböjtöljünk hosszan, ne most kezdjünk drasztikus fogyókúrába. Ne most költözködjünk, ne most kezdjünk bele nagy stresszel járó változásokba. Aludjunk minden nap legalább 7 órát, és ne bánjuk, ha 1-2 plusz kiló ránk csúszik. Az nagyon jól tud jönni tartalékként egy hosszabb megbetegedés idején.

Azaz ne merítsük le magunkat, hanem keressük a harmonikus, kipihent, feltöltött állapotot. A tél minden élőlény számára a visszahúzódásról, lelassulásról szól, nekünk se árt pihenni egy kicsit.

VÉDELMET JELENTENEK AZ ORVOSI, ZÖLD SZÁJMASZKOK?

A járvány terjedésével szemben védenek: ha beteg valaki, de viseli a maszkot, sokkal kevesebb eséllyel fogja átadni másnak a vírusokat. Viszont a viselőjét a zöld szájmaszk alig védi a megfertőződéstől.

Ha járványidőszakban pár hétig mindenki viselné az orvosi szájmaszkokat, azzal akár jelentősen lassítani lehetne a járvány terjedését.

A főleg a munkavédelemből ismert félálarcok, amelyek az orrot is eltakarják, és oldalról is elszigetelik a beáramló levegő elől az arcot. Az eldobható, karbantartást nem igénylő részecskeszűrő félálarcok angol rövidítése az FFP (Filtering Face Piece). Háromféle védelmi fokozatban hozzáférhetőek, amit az FFP-rövidítés végén lévő szám jelez:

  • FFP1: Toxicitás nélküli, nem veszélyes, de irritatív por és folyékony részecskék (olaj és vízbázisú köd) elleni védelemre (pl. fúrás, csiszolás, vágás közben). 5 mikronnál nagyobb részecskéket tud kiszűrni.
  • FFP2: Mérsékelten veszélyes egészségkárosító hatású finom por és folyékony részecskék (olaj és vízbázisú köd) elleni védelemre (pl. vakolás, cementálás, faipari munkálatok közben). 1 mikronnál nagyobb részecskéket tud kiszűrni.
  • FFP3: Mérgező kategóriába sorolt szilárd és folyékony részecskék elleni védelemre (pl. gyógyszeripar, vegyipar). 1 mikronnál kisebb részecskéket is ki tud szűrni

A 2019-es koronavírus 50-200 nanométer átmérőjű. De a maszkoknak nem magát a vírust kell kiszűrniük, hanem azt, ami hordozza – jellemzően a levegőben repülő vagy lebegő, a vírusnál nagyobb nyálcseppecskéket.

Az áteresztőképesség alapján az FFP2 maszkok is jelentős védelmet adnak a koronavírus ellen (92-94%), a 100%-os védelemhez legjobban pedig az FFP3 maszkok közelítenek.

HOGYAN KELL HELYESEN VISELNI AZ FFP ARCMASZKOT?

A legtöbb, forgalomban lévő arcmaszk egyszer használatos, amit a fehér szín is jelez. Ez azt jelenti, hogy addig biztosítja a legnagyobb védelmet, amíg folyamatosan rajtunk van. Ne vegyük le, ne nyúljunk be alá, csak akkor, amikor már nem akarjuk tovább használni. Tehát ha pl. egy kétórás repülőúton és a reptéren szeretnénk maszkkal védekezni az esetleges fertőzés ellen, akkor az a legjobb, ha az utazás teljes ideje alatt nem vesszük le a maszkot, és nem is nyúlunk be alá.

A maszkot közvetlenül a használat előtt vegyük ki a csomagolásából, és rögtön vegyük fel. Fontos, hogy a maszk tökéletesen illeszkedjen az arcra, ne legyen rés a bőr és a maszk között. (Erre csak az FFP maszkok és a hasonló védelmet nyújtó, többször használatos maszkok képesek, a zöld orvosi szájmaszk nem.) A szakáll, az arcszőrzet miatt a maszk nem fekszik fel teljesen a bőrre, ezért érdemes borotválkozni olyan időszakban, amikor maszkot kell viselni.

Ha mindenképpen le kell vennünk a maszkot (pl. enni szeretnénk), és csak egy maszkunk van, akkor próbáljuk olyan helyen tenni, ami jól szellőzik, és nincsenek más emberek. Mossunk jól kezet előtte. Ne érjünk belülről a maszkhoz, és a levétel idejére tegyük steril fóliába. De ne feledjük: az FFP-maszkokat nem többszöri használatra tervezték! Ha levesszük, csökken a védőképessége, mivel a levétel ideje alatt a maszk belsején és az arcunkon is „landolhat” vírus.

Egy maszk folyamatosan akár több órán keresztül is viselhető. Használat után el kell dobni. A több órás légzéstől, beszédtől a maszk lassan átitatódik folyadékkal. A vizes arcmaszk nem véd a vírusok ellen, sőt, fokozza a fertőzésveszélyt.

Ezért a bevizesedett maszkot azonnal cserélni kell!

FFP-2-maszk-helyes-használata

Hogyan használd helyesen az arcmaszkot?

Mivel a koronavírus és az influenzavírus a szemen át is képes fertőzni, sose nyúljunk a szemünkhöz megtisztítatlan kézzel! Akkor se, ha maszkot viselünk.

Készüljünk fel rá, hogy a maszk (különösen az FFP3 szintű) nem ereszt át annyi levegőt, mint amennyit amúgy be szoktunk lélegezni – de természetesen elegendő levegőt enged be. Maradjunk nyugodtak, lélegezzünk egyenletesen, hamar meg fogjuk szokni. Ha fizikai munkát végzünk maszkban, elképzelhető, hogy korlátozva fogjuk érezni magunkat, mivel a tartós erőkifejtés fokozott oxigénigénnyel jár. Ha szédülünk, akkor csökkentsük az erőkifejtést és menjünk jobban szellőző helyre.

A MASZK 100%-OS VÉDELMET AD A KORONAVÍRUS ELLEN?

Még egy olyan maszk sem garantál teljes védelmet, ami 100%-ban kiszűri a víruskat. Ugyanis a szemen át is lehet fertőződni, és a ruházatunkon, a tárgyainkon is működőképes marad egy ideig a vírus. Teljes védelmet a védőszemüveg, védőruha és csuklya jelent. Az ilyen védelem a veszélynek fokozottan kitett szakemberek esetén indokolt, illetve egy fertőzött családtag otthoni, közvetlen érintkezést kívánó ápolásakor. A maszk viselése viszont bárkinek megvalósítható hétköznapi körülmények között, ha olyan helyzet alakulna ki, hogy szükség van rá.

Figyelem: a maszk viselése mellett is nagyon fontos a személyi higiéniai teendők betartása! Rendszeres kézmosás, papírzsebkendőbe tüsszögés-köhögés, puszi és csók kerülése idegeneknél, távolságtartás, felületfertőtlenítés stb.

Forrás : Lavylites.com

A jelenlegi karantén időszak milyen lehetőségeket hordoz számodra?

Most ahelyett, hogy ölbetett kézzel reménykednél, és kivárnál, inkább szánd arra az időt, találj egy új megoldást, a jövődre! Be kell látni, és inkább előbb mint utóbb, hogy a koronavírus csak felgyorsította az a változást ami az utóbbi időben felerősödni látszott.                                        Azok akik most megtervezik a jövőjüket és megszervezik a maguk B-tervét az elkövetkező hónapokra, évekre, és ezen az úton el is indulnak, azok lesznek a nyertesei a rohamos tempóban érkező jövőnek.

Ha készen állsz a növekedésre, vedd fel velünk a kapcsolatot!

Az információknak még nincs vége kövess minket az üzleti Facebook oldalunkon, Youtube csatornánkon, vagy az Instán, vagy  Podcaston

Előre is köszönjük hogy megosztod az információkat az ismerőseiddel, barátaiddal!

Keress bennünket bizalommal, nincs mit veszítened! Kapcsolat Most! 

Barátsággal

Éva és Karesz

“Élvezd az életet, a fájdalomra ott a Lavyl”

   

Megosztás:

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: pinterest
Pinterest
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: telegram
Telegram
error:
Scroll to Top