Hogyan dolgozd fel az üzleti információt helyesen?

Nemrégiben beszélgettünk az egyik üzlettársunkkal és az alap kérdések megbeszélése után, hozta szóba, hogy mennyivel kevesebb (de mégis sokkal fókuszáltabb) az a lényegi információ, amit az üzletépítés keretén belül eljuttatunk a partnereinkhez, szemben például az általa ismert különféle üzleti könyvekkel vagy különböző kurzusokkal, ahol egyszerre rengeteg hasznos információt kell feldolgoznia az agynak.

A beszélgetésünket követően merült fel bennem egy fontos kérdés: miért gondoljuk, hogy pusztán az információ sikerre vihet minket?

Amikor egy új partnerünk elindul a vállalkozásában, sok esetben vesszük észre, hogy úgy gondolja az addigi életében megtapasztaltak, vagy tanultak elegendőek ahhoz, hogy az új vállalkozását a hozott tudással sikerre vihetik. A vállalkozásunk mely szabad döntésen alapul természetesen a partnerünk dönthet a megszerzett információk alapján, hogy a meglévő tapasztalataira alapozza üzleti sikerét.

Kezdő partnerként sok ember nincs tisztában azzal, hogy az a készség/képesség, amivel elindul az üzletében, maximum arra elegendő, hogy a direkt értékesítés alsó szintjeit teljesítse. Pontosan azok a kulcsfontosságú részletek, tudás, tapasztalat hiányzik, amivel értéket tud adni, illetve eredményeket elérni.  

Néhányan azok közül, akik igénybe veszik a segítségünket az elindulástól kezdve rövid időn belül megtapasztalhatják, az első üzleti sikereiket.

Miért lehet ez?

Sokan elfelejtik, hogy ami eljuttatta őket oda, ahol most vannak, az nem ugyanaz, ami el fogja juttatni őket a következő szintre. Mondom, mire gondolok:

  • szint: könyv/kurzus

Segít megtenni számodra az első lépéseket, mert az eddigiektől eltérő gondolkodásmódot ad vagy különböző készségekkel/képességekkel ruház fel téged.

  • szint – szponzor

    Itt kizárólag a saját tapasztalatainkat tudjuk veled megosztani. Mi a mai napig együtt működünk a szponzorunkkal/ mentorunkkal, akivel folyamatos a napi kapcsolatunk. Ennek hiányában (értsd: kevés információ, sok munka), nem jutottunk egyről a kettőre. Miután mi eldöntöttük, hogy együttműködünk, egy lépésről-lépésre felépíthető, hatékony rendszert kaptunk, alkalmazható tudást, eszközöket és folyamatos növekedést egyúttal párhuzamosan bevételeket is.

Az évek alatt kiderült, hogy, ez bizonyult a lehető leghatékonyabb módszernek, mivel a szponzorunk nem hagyott számunkra választási lehetőséget; ahelyett, hogy telebeszélte volna információval a fejünket és hagyta volna, hogy saját magunk tapasztaljuk ki a buktatókat, egy konkrét irányt mutatott, amiről tudta, hogy minket is ugyanúgy sikerre fog majd vinni, nekünk pedig csak annyi volt a dolgunk, hogy kövessük az általa mutatott lépéseket.

Néhány alapkérdésről beszélek ebben a videóban 

Pontosan ezért szeretnénk megtanítani neked is ezeket a lépéseket, folyamatot és pontosan ezért tartjuk rendkívül fontosnak az együtt működést, hogy mielőbb megtapasztalhasd azokat a sikereket, amiért elindultál, vagy tervezed éppen az elindulást, ebben az üzletben.

Mivel azonban mi csak az információ átadásáért vagyunk „felelősek” , amit bárki, aki érdeklődik, a téma iránt meghallgathat, megnézhet, így nem tudunk felelősséget vállalni a sikeredért. Szeretném viszont, ha elgondolkodnál azon, szükségesnek érzed-e a szemléletváltást, és hogy képes lennél-e a közeljövőben együtt dolgozni egy profi csapattal, akire a mentorodként tekintesz.

Amennyiben úgy döntesz, hogy szeretnéd, hogy személyesen mentoráljunk téged, akkor itt tudsz regisztrálni a csapatunkba.

Az üzleti csatlakozáshoz (free), néhány lépést kell csak megtenned, viszont arra kérlek, mielőtt bármit is rendelnél hadd adjunk néhány tippet, tanácsot. /Nézd meg a 2. pontot/

További információkért, kövess minket az üzleti Facebook oldalunkon, Youtube csatornánkon, vagy az Instán, vagy  Podcaston

Hamarosan  újabb izgalmas hírekkel jövünk!

Előre is köszönjük, hogy megosztod az információkat az ismerőseiddel, barátaiddal és irigyeiddel!  

Keress bennünket bizalommal, nincs mit veszítened! Kapcsolat Most! 

-“Élvezd az életet a fájdalomra ott a Lavyl”-TK

Barátsággal

Éva és Karesz

Horvát tengerpart

Megosztás:

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn
Email
Telegram
error:
Scroll to Top