Nyílt levél azoknak a hölgyeknek, akik feladták a karrierjüket, amíg..

A következő szomorú történet egy ismerős hölgyről szól.

A neveket megváltoztattam, hogy megóvjam az inkognitóját, (és szerintem kicsit bűnös is, a storyban, de ez az én véleményem). Azonban a történet jól illusztrálja azt az egyre nagyobb társadalmi problémát, amitől ma már egyre többen és többen szenvednek.
Egyébként a hölgy, akit ismerek (hívjuk Ildikónak) tipikus mai multi létrán feljutott  vezető.

Jó ember, szereti a munkáját, szereti a párját, az életét, és szeme fényét a gyermekét.              Úgy gondolom a tipikus lépés volt a részéről, amikor azt mondta, feladja a karrierjét és otthon marad a gyerekkel, mert a párja többet keres, mint ő a vállalatánál.

Minden rendben is ment az elején

Mindenki elégedett és boldog volt. Aztán eljött az idő, amikor kezdtek megváltozni a dolgok.
Ildikó párja egy idő után, kezdett egyre feszültebbé válni, sokszor ingerülten viselkedett, és előfordult, hogy többnyire ok nélkül kezdeményezett veszekedést.

Elkezdett edzésre járni, kollégákkal sörözni a munka után. Sokszor késő estig bent maradt a munkahelyén, mondván, hogy a cégegyesítés miatt, az új kollégákkal rengeteg a megbeszélés. Mint kiderült a  partnercég tulajdonosa egy igen jómódú elvált hölgy, hatalmas házzal és rendkívül vonzó külsővel.

Tudod az a fajta hölgy, akire a többiek is elismerően (irigyen) tekintenek.

Ildikó nem akarta bevallani, de zavarta mindez.
Nagyon, sőt egyre jobban.
Ő egy jó ember, jó feleség és jó társ volt.

Mégis a párja egyre  több időt töltött a munkahelyén és a barátaival, mint vele. Nem valószínű, hogy megcsalta. Egyelőre, legalábbis. De tény, hogy nagyon sokat beszélt a másik cég tulajdonosáról és a munkájáról, a megbeszéléseikről.

Nem volt egy szerencsés helyzet.

Mit tett Ildikó?
Semmit.
Figyelmen kívül hagyta a szorító érzést a gyomrában.
Tette a dolgát, és igyekezett jó anya, jó feleség lenni, ügyelt a gyerekre, miközben a párja kereste a pénzt. Türelmesen várta a változást

Mi lett a történet vége, kérdezheted

Az eredmény?

Úgy 6 hónap múlva a párja otthagyta. Egyedül maradt a gyerekkel.
A párja azt mondta, még szereti őt, de már nem szerelmes belé. Végül randizni kezdett a partnercég tulajdonosával, akit hamarosan el is vett feleségül.

Nos, az ilyen, és hasonló történetek gyakoribbak, mint sokan gondolják.
Tudom, sok embert megőrjít, de ez van.

Felmerül a kérdés:  Mit tehetett volna Ildikó másképpen?

Nos, aki több hasonló körülmények között elvált hölgy esetét láttam, úgy vélem, az egyetlen dolog, amit Ildikó tehetett volna, hogy értékesebbé teszi magát a párja új kollágáinál, kolléganőjénél. Hogyan? 

Nyilván több verzió létezhet, egyet megosztok ezek közül.

Gondold csak át a helyzetet Ildikó párja szempontjából:

Mennyire „trendi” úgy bemutatnia Ildikót az új társaságban,
hogy „Ő a feleségem. Nem dolgozik, ő végzi otthon a házimunkát,
főz, mos, mosogat, takarít és vigyáz a gyerekre.”

Ez csupán néhány ember számára hangzik jól, gondolom.
Azonban ez a biztosnak tűnő recept előbb utóbb a katasztrófához vezet.

És bizony, az egyik dolog, amit Ildikó tehetett „volna”, hogy miközben végzi az otthoni feladatokat, belefog egy saját vállalkozásba. Nem számít, milyen üzletbe. De ha belefog, és keményen dolgozik, sikeres lesz.

Ez pedig azt jelenti, hogy annyi pénzt keres, hogy a párjának nem kell dolgoznia egy másik tulajdonos irányítása, érdekeltsége alatt. Nem veszítette volna el a vonzerejét és a párja tiszteletét, érdeklődését, esetleg támogatását.
Persze, soha sem tudhatjuk biztosan.

Az évek alatt több tucat hasonló storyt hallva, akik ilyen helyzetben voltak, azt mondom, igen-igen nagy rá az esély, hogy Ildikó meg tudta volna tartani a párját.
Akik úgy döntöttek, hogy saját üzletbe kezdenek, és meghódították a piacot, szinte mindig jobban jártak, mint a többiek.

Mi a tanulság?

Ha te is hasonló helyzetben lévő Hölgy vagy…
• aki csodálkozik, hogy a férje , párja nem szereti őt többé…, vagy nem úgy …..
• aki belefáradt már a párja „kolléganős” történeteibe, hogy az milyen okos és csinos…
• aki idegbajt kap már a sok „pasi sörözős” kicsapongásától…
• akkor tudd, hogy van néhány módja annak, hogy gyorsan felépíts egy sikeres saját üzletet.
Ennek az egyik módja, ha megnézed ezt a videót.

Ez persze, nem oldja meg a párkapcsolati problémákat.

De meg tudja oldani a pénzügyi gondjaidat, hogy függetlenné válj az ilyen storyk nyomasztó kimenetelétől, és megszerezd az emberek tiszteletét és elismerését, így értékesebbé válhatsz (nem csak a párod, de családod, a rokonok és a barátok szemében is), és azon fogsz csodálkozni, hogyan élhettél másképpen idáig.

A legfontosabb az, hogy tedd meg a szükséges lépéseket.
Nézd meg figyelmesen azt a videót, aminek a linkjét itt találod.
(Mindössze 60 mp) …és tartsd a szemedet a céljaidon. Ereszd el a fantáziád, mi lenne ha…..

Plusz, ha még ma megnézed ezt a videót, akkor kapsz tőlem egy ajándékot is, amely speciálisan a „mozgásba lendülő hölgyeknek” szól…megérted, hogyan irányíts hatalmas forgalmat a vállalkozásodra…hogyan használd a sikered érdekében és egyáltalán, hogyan lesz a vállalkozásod igazi aranybánya.

De az időd rövid. Használd ezt a linket a bővebb információkért: 

Azonban, ha úgy gondolod és érzed, hogy ezek a korlátok téged már most nyomasztanak, és a változtatás gondolatai munkálnak benned, akkor tudd, hogy van egy olyan eszköz a kezünkben, amivel ki tudsz törni a korlátaidból és meg tudod valósítani a fiatalkori és jelenkori álmaidat, céljaidat.

Az információknak még nincs vége kövess minket az üzleti Facebook oldalunkon, Youtube csatornánkon, vagy az Instán, vagy  Podcaston

Hamarosan egy újabb izgalmas hírrel jövünk!

Előre is köszönjük hogy megosztod az információkat az ismerőseiddel, barátaiddal és irigyeiddel!

Keress bennünket bizalommal, nincs mit veszítened! Kapcsolat Most! 

Barátsággal

Éva és Karesz

“Élvezd az életet, a fájdalomra ott a Lavyl”

Horvát tengerpart

Megosztás:

Facebook
Twitter
Pinterest
LinkedIn
Email
Telegram
error:
Scroll to Top